Nagykapos, 2007.10.19, Magyar Közösségi Ház
Hölgyeim és uraim, tisztelt hallgatóság, ünneplő közönség!
Megtisztelő feladat a Kodály-év alkalmából emlékbeszédet tartani. Ugyanakkor jelentős kihivás is. Szerencsére tudunk már egyet-s mást Kodály Zoltánról, de kétségkivül nem eleget. Vajon mi az, ami itt és most, kétezerhét októberében a nagykaposi magyar közösség számára Kodállyal kapcsolatban érdekes és fontos lehet?
Ami feladatomat megkönnyiti, az az, hogy némileg előkészitett talajon szónokolhatok. A kaposi zenei élet végre felébredt évtizedes, sőt talán évszázados pangásából, létrejött egy szinvonalas zenei fesztivál, megmaradt és szárnyait bontakoztatja a zeneiskola, fejlődik a kórusmozgalom, egyre több ember érzi fontosnak azt, hogy időről időre elmenjen egy jó koncertre, egyre több embert tud megszólitani az értékes zene üzenete. S nem olyan régen, négy hónapja zajlott le itt ebben a házban egy párját ritkitó, úttörő rendezvény, a karvezetői tanfolyam, amely nagy visszhangot keltett a résztvevők és a közönség berkeiben egyaránt.
Ki volt tulajdonképpen Kodály Zoltán? Elsősorban zeneszerző, zenetudós, népzenekutató, a nemzet zenetanára, népnevelő, kórusmozgalmi élharcos, látnok, egyetemi tanár, hangszeres művész vagy egy nemzetközileg elismert és ápolt zenepedagógiai módszer atyja? A válasz: minden volt egy kissé a felsoroltak közül, s ez teszi olyan nehézzé a Kodály-hagyaték rövid összefoglalását, méltatását.
1882, Kecskemét és 1967, Budapest. E két évszám között nyolcvanöt év páratlan intenzitású szellemi termése rejlik. Kezdjük hát egy életrajzi áttekintéssel. Kodály zenekedvelő polgári családból származott. Érdekesség, hogy édesanyja Jalovetzky Paulina egy lengyel vendéglős lánya volt. Édesapja, Frigyes vasúti állomásfőnökként kereste a betevő kenyeret, s Kodályék ilyen minőségben költöztek egyik helyről a másikra, ahová az apukát felettesei éppen rendelték. Igy történhetett meg, hogy Kecskemét és Szob után a kis Zoltán hét évet a mátyusföldi Galántán töltött, amely ma tudvalevőleg Szlovákia része. Mélyen belevésődtek Kodály lelkébe ezek az esztendőt, saját maga mondta el, hogy ez volt gyermekkorának legszebb időszaka. Itt járta ki a négy elemit, itt hallott először népdalt, itt látott először falusi lakodalmat, keresztelőt, temetést. S itt ismerkedett meg azokkal a kitűnő muzsikus cigányokkal, akik ösztönös hangszertudásuknak köszönhetően fergetesen húzták a régi verbunkosokat, csárdásokat és egyéb melódiákat. E sajátosan értelmezett és művelt népzene lett alapja a népszerű Galántai táncoknak, melyekből a későbbiek folyamán hallgatunk meg egy részletet.
Galánta után Nagyszombat következett 1892-ben, ahol Kodály gimnáziumi tanulmányait folytatta. Közben megtanult zongorázni, hegedülni és gordonkázni. Kodályéknál aktiv kamaramuzsikálás folyt, ami akkoriban még egyáltalán nem volt szokatlan és Zoltán természetesen az érseki gimnázium zenekarának is tagja volt. Itt ismerkedett meg az európai zeneirodalommal, ekkor irta első műveit. A sokoldalú, elsősorban humán érdeklődésű Kodály nagy pályaválasztási dilemma elé került 1900-ban, miután jelesen érettségizett; ezt salamoni bölcsességgel oldotta meg úgy, hogy két budapesti főiskolára is beiratkozott: magyar-német szakra a Pázmány Péter tudományegyetemen és zeneszerzésre a Zeneakadémián.
Néhány évvel később kezdődött el Kodály beható érdeklődése a magyar népdal iránt. 1905-ben gyűjtötte első népdalait, mégpedig Szeged környékén és a Mátyusföldön. Doktori disszertációját is a magyar népdal strófaszerkezetének szentelte. Népdalgyűjtő tevékenységét már közösen folytatta Bartók Bélával – mind tudjuk, az elkövetkező évtizedekben hatalmas kutatói, rendszerező munkát végzett el ez az egyedülálló tudományos tandem. Kodály kizárólag a magyar nyelvterületen gyűjtött, főleg a Felvidéken, Erdélyben, de a bukovinai csángókhoz is eljutott és mindenekelőtt a népdal történeti oldala énekelte, a népzene és a műzene viszonya, kölcsönhatásai.
Emberi és alkotói rokonszenv, kapocs nem kevésbé köti össze az új magyar zene két kiemelkedő egyéniségét. Közösen alakitják meg az Új Magyar Zeneegyesületet, „ifjú barbárokként“ emlegetik őket és nem utolsósorban Bartók tanitványa, Sándor Emma lett Kodály első felesége. Kodály karrierje közben viharosan folytatódik. Nagy hatású berlini és párizsi tanulmányutakon vett részt, 1907-től a Zeneakadémia tanára, 1910-ben mutatkozik be első önálló szerzői estjével, 1919-ben pedig a Zeneakadémia aligazgatójává nevezik ki. Eközben nem kevésbé figyelemre méltó zenekritikusi tevékenységet folytat, 1923-ban pedig bemutatják talán legsikerültebb művét, a Psalmus Hungaricus, amely kirobbanó sikert, általános elismertséget hoz szerzőjének. Ehhez még viszatérünk.
Egy fontos fordulatnak lehetünk tanúi 1925-ben, amikor Kodály figyelme a gyermekénekkarokra s egyúttal az iskolai ének-és zenetanításra irányul. Tudatositja, hogy a zenei közoktatás nem kielégítő és idegen szellemben történik. Ettől kezdve élete jelentős részét a zenepedagógiának, a zenei köznevelésnek szenteli. Célja az iskolai énekkarok működésének általánosan magas színvonalúvá tétele, egy zeneileg művelt fiatalság felnevelése, mert: „A felnőttek rossz izlését aligha lehet megjavitani, a korán kifejlett jó izlés viszont nehezen rontható el“. Síkra száll az iskolai énekoktatás megújításáért, pedagógiai jellegű műveiben, írásaiban részletezi elképzeléseit és számtalan gyakorlati segédanyaggal szolgál (ilyen például a Bicinia Hungarica kötetei), fáradhatatlanul küzd a helyes magyar nyelv és általában a nemzeti tradíciók megőrzéséért.
A Kodály „zenei belmissziónak” tekinti a zenei nevelést. Terve, az általános iskolai ének-zeneoktatás színvonalának emelése a harmincas-negyvenes évek fordulóján a kormányzat és a főváros részéről is támogatást kap. Felszólal a magyar karének ügyében s felveti az óvodai zeneoktatás ötletét is. Remekbe szabott gyermekkarai révén megfelelő magas színvonalú, nemzeti gyökerekből táplálkozó zenei anyaghoz juttatta az iskolai énekkarokat. 1925-ben vagyunk tanúi az első gyermekkarok bemutatójának és 1929-ben, először fogalmazza meg Kodály a Gyermekkarok c. tanulmányában zenepedagógiai elveit. A harmincas évek közepén az ő szellemi támogatásával jönnek létre a Magyar Kórus és az Énekszó c.folyóiratok.
A világhirnévet is a harmincas évek hozták meg Kodály Zoltán számára. Ebben nem kis szerepe volt a legendás karmester, Arturo Toscanini személyének, aki számos Kodály-művet mutatott be New Yorkban. 1926 a Háry János, 1932 a Székely fonó, 1933 a Galántai táncok, 1936 a Budavári Te Deum és 1939 a Fölszállott a páva zenekari variációk bemutatási éve. A zeneszerző zseniális sokoldalúsága azonban mindezeken túlmutat, amikor a zene, a hallás és a beszélt nyelv kapcsolatára hivja fel a figyelmet és a magyar kiejtés romlásáról tart tudományos előadást. Itt jegyezzük meg, hogy a Magyar Rádió „Édes anyanyelvünk“ c.műsora is Kodály kezdeményezésére született.
Kodály Zoltán többször is tanúságot tett az egyetemes emberi értékek, a béke, szabadság és az igazságosság eszméi mellett. 1938-ban harminckét vezető értelmiségi társaságban, a Pesti Napló hasábjain tiltakozik a zsidótörvények ellen. 1940-ben Norvégia német megszállása feletti döbbenet hatására zenésítette meg Weöres Sándor versét, a Norvég leányokat. A világháború végén zsidókat próbál menekiteni. 1944-45 fordulóján egy budapesti zárda pincéjébe kényszerül – itt keletkezik békéért könyörgő csendes miséje, a Missa brevis, amit 1945 februárjában mutatnak be az Operaház ruhatárában, holott ekkor még tart Budapest ostroma. 1957-ben Kodály sikra száll a forradalomban elitéltek megmentéséért is.
A háború után meghatározó szerepet vállal az ország szellemi újjáépítésében. Magyarország zenei vezérének tekinti Kodály Zoltánt és elhalmozza tisztségekkel, kitüntetésekkel. 1947 és 1950 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, 1957-ben megkapja a harmadik Kossuth-dijat, 1961 augusztusában Quebecen elnökévé választja a Nemzetközi Népzenei Tanács, 1964-től a Zenei Nevelés Nemzetközi Társasága tiszteletbeli elnöke. Ekkor ismeri meg a világ zenepedagógiai módszerét is. Nyolcvanadik születésnapját ország- és világszerte megünneplik.
E ritka termékeny, az emberiségnek rengeteg művészi és tudományos értéket hátrahagyó élet 1967 március 6.-án reggel háromnegyed hétkor ér véget, amikor Kodály Zoltán szivroham következtében elhuny.
(…)
Tekintsünk, azaz inkább hallgassunk hát bele e nagyszerű életmű néhány remekművébe, mégpedig időrendi sorrendben. Kezdjük a Psalmus Hungaricusszal, amely nemcsak Kodály, hanem a 20.századi magyar zene egyik korszakalkotó remekműve. 1923-ban született ez a pontos forditás szerint „Magyar zsoltárt“ jelentő, kórusra, tenorszólóra és nagyzenekarra irt kompozició Budapest székesfőváros felkérésére, Pest és Buda egyesitésének ötvenedik évfordulójára. Kodályt már régóta foglalkoztatta a szöveges forrás, amely Dávid 55.zsoltárának átköltése Kecskeméti Végh Mihály által. Kecskemétiről szinte semmit sem tudunk, mindössze annyit, hogy a 16.században élt és valószinűleg Kecskemét birája – modern szóhasználattal élve polgármestere – volt, talán református prédikátor is. Nem véletlenül fordult épp akkor Kodály ehhez az érdekes irodalmi hagyatékhoz. Kecskeméti Végh Mihály meglehetősen szabadom kezeli az eredeti szöveget és sok személyes indulattal fűszerezi: panaszkodik meghurcoltatására, a rá kiagyalt fondorlatokra, elátkozza az álnok várost, a jószágokkal felfuvalkodott és istentelen polgárokat, a képmutató, hazug, volt barátait (vagy legalábbis akiket annak hitt), végül pedig kifejezi hitét az isteni igazságszolgáltatásban.
Itt jegyezzük meg, hogy a fondorlatokból, ellenséges gesztusokból, igazságtalan meghurcoltatásokból Kodálynak is bőven kijárt. A Tanácsköztársaság zenei direktóriumában betöltött szerepe miatt fegyelmi eljárás indult ellene a Zeneakadémián s többek között a hazafiatlanság képtelen vádját is vissza kellett utasitania. Ezek a támadások egészségét is aláásták s nem sokkal a Psalmus keletkezése előtt szabadságra ment, ahol azonban tovább folytatta munkáját.
A keserű személyes és nem utolsósorban kollektiv tapasztalat (gondoljunk csak a trianoni békediktátum még friss érvágására) igy sűrűsödtek össze egy megrázó, hatalmas kifejezőerejű, végtelen komplexitású remekművé, a Psalmus Hungaricusszá. Dávid, Kecskeméti Végh Mihály és Kodály Zoltán egyéni szenvedései a nemzet szenvedéseivel találkoznak, az ő fohászuk és bizakodásuk a nemzeté is. Sem korábban, sem később nem találkozunk Kodálynál ilyen zseniális formai megoldásokkal, a kifejezés ilyen intenzitásával, a stilus ilyen megdöbbentő és biztosan kezelt sokrétűségével.
A Psalmus két zenei alapanyagból táplálkozik: a szenvedélyesen szárnyaló zenekari inditásból, amely később halálkórussá változik és az egyszerűség tökélyét nyújtó zsoltártémából, amely pianissimóban indul, majd számtalan fejlesztés, variáció és átváltozás után ugyancsak pianissimóban zárja, kerekiti le a művet. Hallgassuk meg a mű kezdetét. Első példa
A fondorlatok, cselszövések, intrikák zseniális zenei ábrázolása az úgynevezett háló-motivum, amely bonyolult többszólamú szerkezet és hatalmas fokozás segitségével vezet el a zsoltártéma elsöprően monumentális megszólalásáig. Ime. Második példa
Nem sokkal később panaszosan meditativ zenével fejezi ki Kodály az árulás, az emberi csalárdság, hazugság, becstelenség és gonoszság fölötti keserűségét. „Én barátomnak az kit vélek volt, fő ellenségem, most látom, hogy az volt.“ S valami elemi, felszabaditó indulattal mondja ki az átkot: „Keserű halál szálljon feléje, ellenségemnek itéletére, álnokságának büntetésére, hitetlenségnek kijelentésére.“ Kodály zeneileg itt már expresszionista Az átok után pedig közvetlenül jön a már emlitett halálkórus. Hallgassuk meg. Harmadik példa.
Lassan elcsitul a prófétai szenvedély, s átveszi szerepét a lirai szemlélődés, bizakodó fohász, A most következő rövid, igézően költői részletben Kodály a liszti újromantikus örökségből meri. Negyedik példa.
A zenei és költői igazságtétel a mű kicsúcsosodása is egyben. Van abban valami megrenditő, ahogy Kodály a zene eszközével ábrázolja a szegények és igazak megdicsőülését, ha úgy akarjuk mennybemenetelét, majd egy hirtelen mozdulattal a kevélyek „aláhajigálását“. Ime. Ötödik példa.
Nincs is már más hátra, mint a magasztos végkicsengés, a megigazulás himnikus látomása és végül a mű elejének viszatérése. Igy válik a mű szerves, logikus, lekerekitett egésszé. Hallgassunk bele. Hatodik példa
A húszas és harmincas évek fordulóján valóra válhatott Kodály egyik álma: a magyar népdal megszólalt a hangversenypódiumon és a szinházban. 1926-ban mutatta be a budapesti Operaház Kodály Háry János című daljátékát – igaz, a későbbi Székely fonóval ellentétben zenéje még nem épül kizárólag népdalra.. A darab hőse a falusi kocsmában hetvenkedő öreg szegénylegény, aki azt a bizonyos megálmodott szebb világot eleveníti meg a poharazók körében fantasztikusan füllentő anekdotáival. A Háry János Kodály egyik legkedveltebb alkotása – akár maga a daljáték, akár a belőle készült hangszeres szvit. Két részletet hallgatunk most meg a szvitből. Az első a „Tiszán innen, Dunán túl” kezdetű népdal ihletett zenekari feldolgozása, amely több szólóhangszernek nyújt virtuóz szereplési lehetőséget. Talán erre a melódiára is gondolt Kodály, amikor több magyar népdalnak szinte beethoveni nemességet, mélységet tulajdonított. A második példa a közismert Intermezzo, amely egy 1800 körüli verbunkost idéz. Hetedik, nyolcadik példa
Ma már méltattuk Kodály érdemét a kórusmozgalom, embert, zenészt, közösséget formáló, nevelő szerepének elfogadtatásában. Nem véletlen, hogy legtöbb kompoziója kórusmű. Találunk köztük férfi, női, gyermek és vegyeskarokat, hangszeres kisérettel vagy kiséret nélkül, egyszerű kánonokat és igényes, valósággol szimfonikus méretű darabokat. Kodály egyik legszebb és legnehezebb gyermekkarra irt műve a Pünkösdölő, szerkezetét tekintve négytételes miniatűr kórusszimfónia. Mi most a második szakaszba hallgatunk bele, a pünkösd, a természet megújulásának önfeledt ünneplésébe, tele árnyalt lélekábrázolással, amelybe itt-ott szomorkás hangok is vegyülnek. A kodályi kifejezés, harmóniavilág, témafejlesztés, zeneszerzői technika egyik gyöngyszeme ez a részlet. Kilencedik példa
Kodály galántai éveit idézik a rendkivül népszerű, gyakran hangversenyre tűzött Galántai táncok. Azok a cigányzenészi allűröket, hegedűs mesterfogásokat, melyeket Kodály az ügyes muzsikusoktól hallott, most szimfonikus zenekar szólaltatja meg. Csillogó, elragadó zenei tűzijáték ez, amely nagyon jó vonósokat is igényel. Ebbél csendül fel egy részlet. Tizedik példa
Mint az imént is hallottuk, Kodálytól egyáltalán nem állt távol a féktelen vidámság, a humor, a minden komolyságtól, sallangtól mentes spontaneitás. Ennek ékes példája a Karádi nóták c.népdalcsokor férfikarra. Nem más ez, mint a férfias szilaj duhajkodás művészi megjelenítése. A „Megismerni a kanászt“ c.népdalt hallhatjuk, érdekes feldolgozásban. Tizenegyedik példa
Utolsó hangzó példánk az 1950-ben keletkezett Kállai kettős. Maga a műfaj eredetét rejtély övezi, talán a török hódoltsághoz köthető. Három rövid tétele egyenletes tempóbeli fokozást alkot. Nagyon érdekes az első tétel, amely a magyar népzenében teljesen atipikus, törökös hangvéelű és hármas tagolású „Felülről fúj az őszi szél“ c.dallam állandó ismételgetése, mélabús ide-oda adogatása a férfi és a női szólamok között. A Kállai kettős első tételéből idézünk és közben a kivetitőn fokozatosan láthatjuk Kodály összes művének jegyzékét. Tizenkettedik példa
Végezetül Kodály Zoltán szellemi hagyatékának időszerűségéről ejtsünk néhány szót. Menyire kedveznek ezek az idők, ez a kor a Kodály-hagyaték ápolásának?
Legyünk őszinték: semennyire. A tévécsatornákból ömlenek ugyan a reményteljes megasztárok, de az iskolás gyerekek nagy része éneklés helyett üvölt. Egyre kevesebb „átlagember“ számára természetes a zenei ABC elsajátitása, a kórusmozgalom egyre kevesebbünk számára nyújt értelmesen töltött szabadidőt. Nem beszélve az iskolai ének-zene oktatás folyamatos züllesztéséről, a tantervek kurtitásáról, a zene- és művészeti iskolák veszélyeztetett helyzretről Magyarországon és Szlovákiában egyaránt. Van ebből kiút?
Igen. De ehhez az kell, hogy ne csak ilyen ünnepek alkalmával tudatositsuk a kodályi üzenet nagyságát, súlyát. Legyen ez az út, ez az étosz, ez a gondolatrendszer példaértékű úgy a kisvárdai vagy nagykaposi zenetanárnak, a pozsonyi vagy budapesti operaigazgatónak, mint minden, zenével valamilyen módon foglalkozó embernek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Horkay Tamás